PécsONE

„Egy színész akkor érzi jól magát, ha mindent játszhat” – Schell Judit

„Egy színész akkor érzi jól magát, ha mindent játszhat” – Schell Judit
Új oldaláról mutatkozik be augusztus elsején az Ördögkatlan fesztiválon Schell Judit, aki László Boldizsár operaénekessel közös koncertjén tangó és latin stílusban ad elő ismert slágereket. A közönség a művésznő tánctudását is megcsodálhatja. A népszerű színésznővel többek között a komfortzónából való kimozdulás örömeiről, kedves szerepeiről és kellemes pécsi élményeiről beszélgettünk.

Félig-meddig új területen, egy zenés-táncos előadásban láthatja a közönség az Ördögkatlanon. Honnan jött a Nő illata ötlete, és hogyan állt össze a produkció?

Az eredet egyszerű volt: László Boldizsár felhívott egy délután, hogy lenne-e kedvem egy közös előadáshoz vele. Az apropót a Budapesti Zsidó Művészeti Napok szolgáltatták, erre az alkalomra hoztuk létre a koncertet, ám már a bemutató előtt több helyről kerestek minket, hogy érdekelné őket az előadás, így került a képbe az Ördögkatlan is.

Túl vannak már néhány előadáson. Milyenek az eddigi visszajelzések?

Mind az első budapesti, mind az azt követő szekszárdi fellépés jól sikerült, és az is nagyon fontos, hogy mi is jól éreztük magunkat a színpadon. Az egész közeg idegen volt számomra elsőre, hiszen énekeltem már ugyan színpadon korábban is, de sohasem koncerten, úgy, hogy az ének a meghatározó a produkcióban.

Ez az előadás mindenképpen kimozdulást jelent a színházi keretek közül. Mennyire más egy ilyen fesztiválfellépés, mint egy színházi előadás?

Másfajta, kötetlenebb légköre van egy szabadtéri fellépésnek egy fesztiválközönség előtt, mint egy kőszínházban. Nagyon várom már ezt a fellépést, már csak azért is, mert óriási élményt nyújtottak az első előadások. Az ének igazán felszabadító hatást gyakorolt rám, míg az első alkalom előtt igencsak izgultam, a másodiknál már alig vártam, hogy színpadra léphessek. Ebben persze Boldizsárnak is nagy szerepe van: hihetetlen rutinnal rendelkezik, teljes biztonságban érzem magam a színpadon, mellette nem fogok lezuhanni.

Az ének mellett a tánc is fontos szerepet játszik a Nő illatában, ami már nem annyira idegen terep, hiszen színészi pályafutása előtt versenyszerűen táncolt. Az utóbbi években több táncos szerepet is vállalt. Mi hozta vissza ezt az ifjúkori szenvedélyt az életébe?

A tánc mindig is hiányzott nekem. Szerves része volt ifjúkori életemnek: rengeteget táncoltam és mozogtam a középiskolás éveim alatt, ezután viszont prózai szakra vettek fel a színművészetire, és időm se igazán maradt a táncra. Viszont mindig is vágytam az önkifejezés ezen formájára, és ebből a vágyból született meg a Gellérthegyi álmok ötlete, amelyet Finta Gáborral közösen hoztunk létre a Thália színházban. Emellett volt egy másik szempont is: kíváncsi voltam rá, hogy képes vagyok-e még ilyen szinten táncolni, szóval önmagam megmérettetése is ez az előadás.

Az interjú egyeztetésekor említette, hogy épp forgatáson van, amire felcsillant a szemem. Esetleg ez már a Csak színház és más semmi harmadik évada?

Igen, a napokban kezdtük meg a munkát. A forgatások mindig nyárra esnek, amikor véget ér a színházi évad, és van időnk. Ilyenkor mindig nagy az öröm, hiszen hosszú idő eltelte után találkozik újra a csapat.

El tud esetleg árulni már valamit az új évadról?

A nézők minden bizonnyal emlékeznek arra, hogy az előző évad a terhességemmel ért véget. A harmadik évadban viszont már a gyerek is megszületik, ami természetesen jelentősen bonyolítja a körülményeket.

Idén ezen kívül még a Brazilokban láthattuk egy kisebb szerepben. Vannak még egyéb mozgóképes szerepek folyamatban?

Ez a nyár a Csak színház és más semmi forgatásáról szól, és még annak befejezése előtt indulnak az új évad próbái a Tháliában két új bemutatóval, szóval idő sincs nagyon másra. Egy filmes projekten dolgozom még, ami kifejezetten izgalmas és újszerű munka: egy animációs filmről van szó, ahol az egyes karakterek jellemzőit és mimikáját szolgáltatjuk mi, színészek.

Legtöbben a nagy sikerű romantikus vígjátékaiból ismerik, ám eközben rengeteg fontos drámai szerepet is játszott, jelentős szakmai elismerés mellett. Melyik típusú szerepek állnak közelebb önhöz?

Mind a drámai, mind a vígjátéki szerepek fontosak nekem, egy színész akkor érzi jól magát, ha mindent játszhat. Ha egy adott időszakban például túl sok a vígjáték, akkor drámai szerepekre vágyik az ember, ha pedig minden este meg kell halni a színpadon, akkor nagyon jólesik, ha csak felhőtlenül szórakoztathatunk. Imádom például Csehovot, az egyik kedvenc szerepem a Ványa bácsiból Szonya, és a Három nővér is nagyon fontos darab számomra. Mind a Radnótiban, mind a Nemzetiben volt szerencsém remek drámai szerepeket játszani, a Tháliában pedig, bár elsősorban könnyedebb darabok szerepelnek a repertoárban, fajsúlyosabb szerepekre is van lehetőségünk. Három éve mutattuk be például a Liliomot, amely egy gyönyörűen szomorú mű, és a Gellérthegyi álmok sem egyszerű bohózat.

Zárásként beszéljünk kicsit Pécsről. A 2002-es Pécsi Országos Színházi Találkozóról két díjat is elhozott: egyrészt a legjobb női mellékszereplő, másrészt a legjobb 30 év alatti színésznő díját. Mennyire játszottak fontos szerepet ezek az elismerések az életében?

Nagyon fontosak voltak. Egyrészt díjat kapni mindig jó. Szokták mondani, hogy ezek nem jelentenek semmit, de nem igaz, mindig sokat jelentenek. Esetleg akkor nem, ha egy új szerepre készül az ember, hiszen ahhoz ugyanolyan naivan és tudatlanul áll hozzá, mint az összes többihez, függetlenül attól, hogy hány díja van. Ebben az esetben inkább mentális terhet jelent, hogy felül kell múlni a korábbiakat. De a díj átvételének pillanata óriási élmény, és ez a pécsi alkalom különösen emlékezetes volt. Gothár Péter rendezte a díjnyertes darabot, és emlékszem, rózsaszirmokat dobált ránk a páholyból, amikor Csomós Marival átvettük a megosztott díjunkat. Maradandó élmény ez nekem, Pécsről mindig ez jut az eszembe.

Stemler Miklós
 

Programajánló