PécsONE

Egyéves az I Love Pécs – Hívogató, tartalmas, eredeti és hiánypótló.

Egyéves az I Love Pécs – Hívogató, tartalmas, eredeti és hiánypótló.
Olvashatod útközben, egy fáradt nap végén, a kanapén heverve, forgathatod, amíg lefő a kávé, vagy szól a mikró. Tovább passzolhatod és elvehetsz még egyet. A rövid idő alatt szép karriert befutott magazinról beszélgettem a lap jelképes „anyukájával”, Rostás Gabival.

Mióta is marionettezel a pécsi újságokkal?
 A 90’-es évek elején csöppentem bele magába az újságkészítésbe, akkor indult a város, sőt az ország első ingyenes reklámújsága, a Pécsi Extra. Teljesen új volt a maga nemében. Ez volt az első olyan magazin, ami teret nyert a fizetős napi- és hetilapok mellett. Tulajdonképpen itt kezdtem. A hirdetési vonalon dolgoztam. Nagyon jó szakemberekkel voltam körülvéve, egy az egyben tőlük tanultam el a sajtószakma alapjait.


Miért hagytad ott?
Mert ki akartam próbálni magam más területen is. Az Extrát követően egy reklámügynökséghez mentem, majd a Dunántúli Naplóhoz, de egy lakáskultúra magazinnál is voltam. Ezek után a Pécsi Esthez kerültem, amit egészen a lap megszűnéséig szerkesztettem. Ha összegezni akarom, dolgoztam 1 napilapnál, 1 hetilapnál, 1 kétheti lapnál és most, 1 havilapnál.  


Ami ugye az I Love Pécs. Nem elfogultság, de tényleg valami nagyon jó kerekedett ki a magazinból! Mióta szerkeszted?
Tavaly júniusban kezdtem el dolgozni a lapnál, akkor kezdtük el átalakítani, átformálni. Az I Love Pécs egy hiánypótló programmagazin. Célja, hogy minden benne legyen, hogy egy helyen szolgáltasson információkat azoknak, akik aktívan szeretik eltölteni a szabadidejüket. Tudod, amikor felütsz egy lapot és minden benne van, az egyházi programoktól kezdve a kulturális eseményeken át a buliajánlókig. Lehet olvasgatni, elmerülni benne. Bár a megyei programokat mutatjuk be, nem feltétlenül azokról íródnak ajánlók, amiket mindenki ismer. Helyette igyekszünk egy kicsit más oldalról is bemutatni az eseményeket, a fesztiválokat, adott esetben a mozifilmeket, és a többi. PR szakértőként a minőségi tartalmon felül a hosszú távú elégedettségre törekszem. Nincs annál jobb érzés, mint amikor látom, hogy délelőtt kikerül 50 darab I Love Pécs és délutánra már mindet elviszik, majd újabb 50-et kell kitenni. 


Hogyan kerül be a lényeg, a programok?
Ezt sokan kérdezik tőlem. Egyszerű. Bárki küldhet nekünk baranyai programot, a tartalomközlés ingyenes. Ha például van egy aktuális kiállítás vagy koncert, azt mi szívesen fogadjuk. Hirdetni pedig bármit lehet. Annak érdekében, hogy minden hónapban időben a terjesztési pontokra kerüljünk, korán van a lapzárta, emiatt nagyon nagy erőfeszítésbe kerül a programok begyűjtése. Így, amik a feszes határidő után érkeznek, már nem tudnak megjelenni az aktuális lapszámban, ezeket a programokat az I Love Pécs honlapjára töltjük fel. Az ilovepecs.hu oldalán minden aktuális eseményt, sőt moziműsort is megtalálnak az olvasók, míg a Facebook oldalunkon a friss infókat osztjuk meg. 


Mivel ünnepel a magazin? Hiszen eltelt az első egy év.
Lényeges megújulással. Ettől a számtól útjára indítottuk a felfrissített arculatot, emeltünk a példányszámon és kibővítettük az újságot. Áprilistól a már meglévő ZSÖK (Zsolnay Örökségkezelő NKft) mellékleten felül az I Love Pécsen belül fog megjelenni a PéCsibész magazin is. Így egyszerre több helyre fogunk eljutni, a szokásos terjesztési pontokon túl óvodákban és iskolákban is lesznek kint magazinok. Ezzel az anyukák nem csak a gyerekajánlókat fogják megtalálni, hanem saját maguk számára is érdekes programok közül szemezgethetnek. Ugyanakkor ez a változás magasabb terjedelmet is jelent. De megmaradnak a sztárinterjúk, a nyereményjátékok és a magazin küldetése is, hogy politika- és közéletmentes. 
 

Programajánló