PécsONE

„Még nem tudtam olvasni, de már a szövegkönyvet bújtam” - Interjú László Rebekával

„Még nem tudtam olvasni, de már a szövegkönyvet bújtam” - Interjú László Rebekával
„Még nem tudtam olvasni, de már a szövegkönyvet bújtam"

Előbb érkezett, majd megszeppenve várta a kérdéseimet. De amint szóba jött a színház, mintha egy új lány ült volna velem szembe a hatalmas sötét szemeivel, kíváncsian. Nem mesélt, nem válaszolt, játszott! Ezért alakult így, ezért kérdeztem őt. Mert ha van, az álmai mellett kitartó és lelkes tizenéves, akkor az László Rebeka.
Mióta foglalkoztat a színház világa?


Mindig is odáig voltam érte. Ez részben a szüleimnek köszönhető, hiszen általuk csöppentem ebbe a világba. Apukám színész, anyukám pedig zenész a Pannon Filharmonikusoknál. Számomra természetes a színpad közelsége. Többször előfordult, hogy a munkahelyükre engem is bevittek. Szóval egészen kicsiként már ott tettem-vettem az öltözőben. Elég korán, háromévesen álltam először színpadon, majd hatéves koromtól szerepeltem az Ötödik pecsét-, és Az ünnep című előadásokban, addig, ameddig repertoáron voltak. Persze az túlzás lenne, hogy gyerekszínészként kezdtem, viszont arra jól emlékszem, hogy még nem tudtam olvasni, de már a szövegkönyvet bújtam.


Azóta eltelt tíz év, felnőttél, és kitartottál a színház mellett. Most játszol előadásban?


Most tanulok, a szó klasszikus értelmében, és a nem klasszikusban is.


Mire gondolsz?


Az iskola mellett rendszeresen szerepelek próza-, és versmondó versenyeken, plusz színjátszó csoportba is járok. Sőt, tavaly öt színjátszótársammal alapítottunk egy saját csoportot, akikkel idén egy izgalmas előadáson dolgozunk. A versmondást egyébként azért is szeretem, mert a versenyekre olyan művekkel készülhetek, amik különlegesek számomra, persze a megadott követelményeken belül. Ez jó gyakorlás! A színjátszással is hasonlóképp vagyok, hiszen még közelebb áll a színházhoz, nekem pedig fontos, hogy ne csak fizikálisan legyek a közelében. Nagyon érdekes volt, amikor, két éve először színjátszós lettem. Olyan hatalmas különbség van a kőszínházi alkotófolyamat és a kisebb csoportban való „darabcsinálás” között! Ameddig egy nagy színházban olvasópróbák és főpróba hetek vannak, addig a színjátszón sokkal szabadabbak vagyunk. Együtt gondolkodunk, improvizálunk és hívjuk életre az előadást, amit aztán versenyeken mutatunk be. A drámatanárom, Ákli Krisztián pedig különösen jó vezető az ilyen próbafolyamatban. Sose fogom elfelejteni, amikor kimozdulva a klasszikus térből, egy négyhelyszínes előadást csináltunk. Nekem többek között az volt a szerepem, hogy a Művészetek Házától a Király utca sűrűjébe vezessem a nézőket. Szokatlan feladat volt.
Mégis, végig fülig érő mosollyal meséled. Látszik rajtad, hogy mennyire szereted. De mi lesz, ha kinövöd a színjátszót, ha leérettségizel? Tudod már?
Az „A” terv a Színház- és Filmművészeti Egyetem. Ez nem is kérdés számomra! Persze „B” tervnek is lennie kell, ami az én  esetemben nem is „B”, inkább csak az „A” újragondolva. Ha nem vennének fel, akkor szívesen elkezdeném a televíziós műsorkészítő képzést. Még ez sincs olyan távol a színháztól és az előadóművészettől. Persze nagy ajándék lenne, ha elsőre sikerülne a „színmű”. Már most elkezdtem készülni a felvételire. Tudom, hogy korán van hozzá, de abból semmi rossz nem származhat, ha verseket keresek, és tanulok. Ha ez nem lenne, nem szeretném ennyire Weöres Sándor-, vagy Radnóti Miklós verseit. Sokszor nem az iskolában kerülök közel egy-egy költő műveihez, hanem otthon, amikor gyakorlok.
Most jöhetne a „Ki/Mi a kedvenc” kezdetű kérdés. De nem jön. Helyette jobban érdekel, hogy kik azok a színházi alkotó emberek, akik hatnak rád.
Hirtelen nem tudom rávágni. Ez nem ilyen egyszerű.


Van időnk!


Sok olyan színész van, akit nagy vágyam színpadon is látni, nem csak filmben és sorozatban. Ilyen Kulka János is. Számomra ő példaértékű művész, kivételes tudással! És van még valaki, aki nagy hatással volt rám. Balikó Tamás. Igaz, amikor ez megfogalmazódott bennem csak nyolcéves voltam. Az egyik előadást, amiben gyerekként szerepeltem (Ötödik pecsét – a szerk.) Balikó Tamás rendezte, akkor találkoztam vele először, ezután pedig Az Ünnepben, amikor ő a főszerepet játszotta és én voltam az unokája. Tehát rendezett is engem és szerepelhettem is vele egy darabban. Majd az egyik előadásnál, ott álltam a takarásban és készültem a közös jelenetünkre, amikor annyit mondott mögöttem a színész kollégájának: „Itt áll előttem a legjobb színésznőm!” Nyilván ez elsősorban egy kedves gesztus volt részéről, de mégis óriási löketet adott! Még most is hallom, ahogy ezt mondja.

Programajánló